Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. november 19., vasárnap

Dennis E. Taylor: MI, Bob (Bobiverzum 1.)

Ezt a könyvet a megjelenés bejelentésekor szúrtam ki és már akkor tudtam, hogy olvasni akarom, mert engem meggyőzött a fülszövege, elültette bennem a kíváncsiság magját. Kerestem is veszettül, már a Könyvfesztiválon is, ahol csak a kiadó zárt standjával találkoztam szembe, majd később tudatosult bennem az is, hogy a regény még meg sem jelent. Bizony bőven várni kellett még rá, mire kézbe foghatta bárki is, de addig is olyan lelkesen meséltem arról, mennyire várom a regényt, hogy lassanként meggyőztem más embereket - van az úgy, hogy a lelkesedés ragadós. Meg persze, ha valaki nem is érdeklődik elsőre, de más valaki felhívja a figyelmét, akkor könnyen megváltozik a véleménye. Nos, a környezetemben sokan jártak így, de szerintem ezen senki se bánkódjon, mert megbánás tuti nem lesz a dologból. A "Bobos könyv" - ahogy magunk között emlegettük - megjelenését végül a szűkebb környezetemben kifejezetten nagy várakozások előzték meg. 

Értékelés: 8 pontot kap tőlem az adható 10-ből
Kiadó: Metropolis Media
Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 350 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: We Are Legion (We Are Bob)
Sorozat: Bobiverzum
Folytatás:
2.) For We Are Many
3.) All These Worlds
Kategória: sci-fi, transzhumán, űropera
Bob Johansson egész addigi életében keményen dolgozott, ugyanakkor kitartó munkájához szerencse - vagy jó üzleti érzék - is párosult. Egyáltalán nem idős, a legszebb férfikort éli éppen, amikor eladja a szoftvercégét, ezáltal jelentős vagyonra tesz szert és úgy dönt, hogy mostantól élvezni és habzsolni fogja az életet. Bob azonban nagyon előrelátó ember, ráadásként sience fiction rajongó, ezért úgy dönt, ha már adott hozzá a technika és a szükséges összeg is a rendelkezésére áll, akkor gondoskodik a jövőjéről - a halál utáni életéről, a szelleme és identitása egy másik testben és időben történő visszatéréséről. A CryoEterna nevű céggel megkötött szerződés értelmében a halála esetén Bobot - illetve a fejét - bevágják a fagyasztóba, hogy aztán majd a szép új világban, egy új testben ébresszék fel újra. A terv jó, de ahogy mondani szokták, a dolgok soha nem úgy történnek, ahogy azt az ember eltervezi - főleg nem az ilyen volumenű tervek. Bobot a szerződés megkötését követő napon elüti egy autó és meghal, amikor pedig a jövőben - a teljesen megváltozott, de semmivel sem jobb világban - felébred, nem azt kapja, amire eredetileg számított a szerződésben foglaltak alapján. Nincs teste, legalábbis nem a megszokott értelemben, de ha megfelel a próbákon, akkor irányíthatja azt a szondát, amelynek lehetőségéről korábbi életében még csak előadást hallgathatott. Így lesz Bobból, másik Bob, vagyis MI.

Hogy mi fogott meg ebben a történetben már rögtön az elején? Az alapszituáció és a lehetőségek. Mert az, hogy egy élő ember eltervezi a jövőjét, lefagyasztatja magát és ezzel együtt vállalja a bizonytalanságot, bármit, ami a hosszú évtizedek vagy évszázadok alatt bekövetkezhet, aztán visszatérjen egy ismeretlen világba, ahol minden más, mint az ő megszokott életében, az bizony vagy hatalmas kalandvágyról és kíváncsiságról, vagy éppen hatalmas egoról tesz tanúbizonyságot. Határozottan úgy tűnt, hogy Bobot nem saját maga istenítése késztette erre a - számunkra szokatlan - lépésre, hanem a technika és a tudomány iránti kíváncsisága, a jövőben rejlő lehetőségek széles tárháza. Bob egy racionálisan és gyakorlatiasan gondolkodó személy, aki pont emiatt volt számomra kifejezetten szimpatikus.

Bob esete egy jó példa arra, hogy amit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy később már nem lesz lehetőséged a megvalósítására, vagy éppen ezen múlik a - további vagy másik - életed. Ahogy Bob esete arra is jó példa, hogy a jövőt eltervezni szép dolog, de ez a fagyasztásos dolog is csak egy üzleti vállalkozás, amit pedig a pénz irányít - főleg ha sok és még annál is több pénz van benne -, az bizony felhívja magára a figyelmet. Mindig is mondtam, hogy a történelem ismétli önmagát - vagy legalábbis van honnan ihletet meríteni és ugye az ember sem sokat fejlődött a kapzsiság terén, hacsak még nagyobbá nem vált a pénzéhsége - és jelen esetben mintha a templomos lovagok története elevenedett volna meg egy új korban, de a lényeg ugyanaz: a kormányzat szemet vetett a társaság pénzére, majd addig csűrte és csavarta a szálakat, míg végül egy tollvonással, egy törvénnyel megváltoztatta az addigi rendet és hopp... Bobból, aki a saját életét akarta élni, ha feleszmél, most Bob, a társadalom szolgája lett.

Nekem nagyon tetszett a kötetnek ez az első része, a felvezetés, Bob gondolatai és reakciói, ahogy megpróbálja kezelni ezt az egész helyzetet. Ha nem olyan a személyisége, amilyennek megismertük - ami a korábbi életében bizonyos szempontból kissé különcnek is volt tekinthető -, akkor bizony nincs folytatása a történetnek. Ennek az okát elég jól meg is magyarázza a szerző. Itt világosodott meg bennem, hogy mi a különbség a replikánsok és a robotok mesterséges intelligenciája között - irulok és pirulok, mert ez nekem eddig kimaradt, viszont most már a helyén van minden.

Bob "élete" könnyen fordulhatna unalomba, de mivel mindent az ő szemszögéből látunk és éppen ezért együtt fedezzük fel ezt az új és megváltozott világot, az események inkább tűnnek érdekesnek, mint egysíkúnak és monotonnak. Pedig alapból semmi különlegeset nem tartalmaznak az oldalak, a fejezetek, csak azt mesélik el, hogy mit érez Bob és hogyan próbál megfelelni a kihívásoknak. Ez azonban csak a regény kisebbik fele, a közel száz oldalt kitevő első rész - az igazi kalandok a kötet második részében olvashatóak.

Bob egy MI, és a regény második részében ez a korábbinál sokkal erősebben érződik, hiszen itt nyer értelmet a Bobiverzum sorozatcím, valamint a kicsit humorosra, de mindenképpen sokat sejtetőre sikeredett "MI, Bob". Mert ez a kötet nem más, mint a mesterséges intelligenciaként az űrt átszelő és felderítő Bobok csapatának öszesített kalandja. És hogy mennyi lehetőség adódik a még ismeretlen és feltáratlan űrben és naprendszerekben? Ebből a szempontból nem tette túl magasra a lécet a szerző, mert a legalapvetőbb, az emberiséget jelenleg is foglalkoztató dolgokat veszi sorra: az eddig csak messziről figyelt csillagrendszerek felderítése, életre és az emberiség letelepedésére alkalmas bolygó keresése, idegen életformák felkutatása, terraformálás és így tovább. A technikai részek mellett morális kérdések is felmerültek, illetve olyan elméletek is felvetődtek, amelyek kapcsán újra eszembe jutottak Erich von Daniken könyvei és az abban leírtak, vagyis egy technikailag fejlettebb civilizáció evolúcióra gyakorolt hatása és ennek következményei.

Sok minden van ebben a történetben, de egyik sem kerül annyira mélyen kibontásra, hogy az ne lenne emészthető és szerencsére egyik téma sem ment véglegesen a szórakozás, illetve a szórakoztatás rovására. Mert úgy érzem, hogy ennek a könyvnek, ennek a történetnek nem a technikai lehetőségek legapróbb részletekig történő bemutatása a célja, hanem a lehetőségek felvillantása és ezzel együtt a szórakoztatás, a kikapcsolódás. Ezt támasztja alá a könnyed stílus, az egyes eszközök és folyamatok néhány mondatban elmagyarázott működése, majd ezt követően a használat természetesnek vétele, illetve a rengeteg Star Trek és egyéb filmes, kultúrális utalás, ami miatt olvasás közben állandóan ott motoszkált a fejemben, hogy filmet akarok nézni, Star Trek filmet akarok nézni.

Éppen a fentiek miatt gondolom úgy, hogy ez a mű inkább a könnyed, szórakoztató sci-fit kedvelőknek fog bejönni és nem a hard sf iránt komoly érdeklődést mutatóknak. De pont emiatt gondolom úgy, hogy ez a történet alkalmas arra, hogy a sci-fiben kevésbé jártasak, vagy éppen a műfajjal csak ismerkedők, afelé kacsingatók is bátran a kezükbe vehetik a kötetet, mert nem fogják megbánni. A szöveg stílusa gördülékeny, a poénok a helyükön vannak, a technikai részek nem megterhelőek és érthetőek, a kalandok pedig egymást követik.

Ugyan van néhány rész, ahol a szerző jól láthatóan beleszerelmesedett a saját elméletébe és sokkal több figyelmet fordított annak részletezésére, mint ami a regény dinamikájának szempontjából még elfogadhatónak bizonyult volna - a deltalakós rész volt számomra a regény mélypontja -, de ettől eltekintve a mű egészen élvezetesnek tekinthető - folytatásra pedig mindenképpen érdemes.

Engem nem zavart, mert hamar túltettem magam rajta és az eseményekre koncentráltam, de volt akit kifejezetten kiakasztott a sebesség és gyorsulás kérdésköre, a kifejezések nem megfelelő használata a szövegben. A vita során a magyar és az angol szöveg összehasonlításából kiderül, hogy a szerző határozottan tisztában volt a fizikai kifejezések jelentéstartalmával, a hiba a fordítás és szöveggondozás során került a rendszerbe. Mondhatni magyarra ferdítés történt - ismét. Ez utóbbi a kiadót tekintve jelent igen kellemetlen szituációt, részemről, olvasói élmény szempontjából kezelhetőnek érzem a dolgot.  Volt ami fölött azonban már én sem tudtam morgás és fejcsóválás nélkül elmenni és ez a "hangyateni" kifejezés, amely így értelmetlennek tűnik, de a szövegkörnyezetből azért kiderül, hogy ez mi akar lenni és innentől viszont már nagyon gáz az egész. Sajnos borító terén is kifejezetten rontott a történet megjelenésén a hazai beavatkozás, az eredeti sokkal jobban illeszkedik a beltartalomhoz.

Bár kicsit fáj a szívem a történetért, hogy nem lett profibb - eredetiben is lehetett volna még dolgozni rajta, a magyar belepiszkálás pedig csak csökkentette a szintet -, de attól ez még egy jó és olvasásra érdemes sztori. Sci-fi kezdőknek és haladóknak is egyaránt ajánlott, ha pedig az ötlethalmazból megtetszett valami, akkor van hol utánanézni, hogy abban a témakörben milyen írások születtek és bátran lehet a következő kötet után nyúlni. Ahogy egyébként a Bobok kalandjainak is lesz folytatása, aminek azért örülök, mert engem meg igazán az érdekel, ahová a kötet végére sikerült eljutnunk. Szóval részemről tágulhat tovább a Bobiverzum.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons