Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. február 4., hétfő

Borsodi Molyklub: III.-IV.-V. molytalálkozó

Kicsit elmaradtam a Borsodi Molyklub találkozóinak beszámolóival. Ennek egyik oka, hogy annyira belejöttünk az összejövetelekbe, annyira megszerettük egymás társaságát, hogy sűrűn követték egymást a találkozók. A másik ok, hogy magam is sok elmaradást halmoztam fel egyéb bejegyzések terén és ez az élménybeszámoló valahogy mindig elmaradt. Most viszont már nagyon össze kell kapnom magam, mert lassan itt van a következő találkozó.

A találkozók megszokott helyszínévé vált a Szomjas Szerda nevezetű hely, amely régebben Shannon Pub néven volt ismert Miskolcon. A berendezés semmit nem változott (szerencsére), csupán az intézmény konyhája szűnt meg. Sebaj, mert innivalót továbbra is felszolgálnak és ez a lényeg. A sok csevegéstől kiszárad a molyok torka. :)
A másik fontos dolog, hogy lassan annyian leszünk egy-egy ilyen összejövetelen, hogy már el sem fogunk férni a kisteremben.

A III. találkozóra 2012. szeptember 22-én került sor, amelyen sajnos - családi program miatt - nem tudtam ott lenni, de a többiek beszámolói alapján a hangulat hasonlóan alakult, mint az előző találkozók alkalmával.

A IV. találkozót 2012. november 17-ére hirdette meg Icu és immár szokásosnak mondható, közel húszas létszámmal vettünk részt rajta. Ez már az a létszám, amely nem teszi lehetővé, hogy mindenki figyeljen mindenkire, akaratlanul is kialakulnak a kisebb, pár fős csoportok. Nem baj ez sem, mert senki sem érezte úgy, hogy kirekesztették volna a társalgásból és mindenki megtalálta a maga stílusának és hangulatának megfelelő társaságot, beszélgetőpartnert.
Részemről könyvosztással kezdtem, mert több könyvrendelésünk tartalma volt nálam és mindenki várta a maga drágaságait. Mindig öröm azt látni, ahogy egy másik ember nézegeti, dédelgeti a frissen megszerzett könyvecskéjét. :)
Miután sok új moly tűnt fel a találkozón és voltak köztünk olyanok, akiknek problémát okozott a sok új név és a sok új arc, ezért névmemorizáló gyakorlatot tartottunk. Sikeresen. :)
Borga és Icu mindig szolgálnak valami meglepetéssel, amely ebben az esetben ismételten egy könyvjelző volt. Egy kifejezetten IV. molytalis könyvjelző! Nagyon jó ötlet, mert ez az a dolog, amiből sosem elég. No meg a könyvekből. :)
Megbeszéltük, hogy karácsony előtt még találkozunk egyszer, a lehetőségekhez mérten még a nyugalmasabb időszakban, aztán hagyjuk, hogy mindenkit elragadjon a karácsonyi őrület.

Az V. találkozó időpontját (2012. december 22.) már az előző alkalommal megbeszéltük és tartottuk is magunkat ehhez. Volt kisebb bonyodalom a helyiséggel, mert piszok módon illetéktelenek telepedtek be a kisterembe, de nem hagytuk magunkat és az előzetes helyfoglalásra hivatkozva kitessékeltünk mindenkit.
A karácsonyi előkészületek és vásárlások miatt folyamatosan cserélődtek az esemény résztvevői, de a kemény mag kitartott elejétől a végéig. Felmerült persze az is, hogy ki és mit szeretne karácsonyra kapni és milyen meglepő a legtöbb moly mindenképpen várt könyvet a fa alá.
Kellemes hangulatban telt a találkozó és persze, hogy követeltük a következő időpont egyeztetését. A tanulmányaikat folytatókra figyelemmel, úgy döntöttünk, hogy a január kimarad.

A Borsodi Molyklub következő, egyben VI. molytalálkozójára 2013. február 16-án 15 órától kerül majd sor a szokásos helyszínen, azaz a Szomjas Szerdában. A jelentkezések alapján sok-sok új molytaggal bővül ismét kis társaságunk. :)
Részemről örök hála Icunak a folyamatos szervezésért! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons